Egy nem annyira jó este

Avagy túl sokat várok el magamtól, és nem bírom felfogni, miért nem tanultam meg spanyolul két hónap alatt.

Az egész vacsora alatt kényelmetlenül éreztem magam. Minden kutató szempár engem lesett, és bár nem beszélek spanyolul, de abból a néhány szóból amit ismerek és a mutogató ujjakból könnyen kitalálhatta bárki, hogy rólam van szó. Legtöbbször nevettek. Oké, persze, én vagyok az új, ismeretlen cserediák, de nagyon rossz volt! Akárhová néztem, ellenséges tekinteteket láttam. 

Az egyedüli szövetségest Abu-ban találtam meg, a srácok nagypapájában. Ő nem nagyon szólt hozzá egyik témához sem, és nevetni sem nevetett annyit, remélem ez nem a hallókészülékének köszönhető, hanem annak, hogy észrevette mennyire feszengek és kényelmetlenül érzem magam. A barátságos tekintete biztató volt, de még ez se volt elég, hogy a szobámba feljőve ne érezzem magam rosszul. Így sem vagyok rendben magammal és egy ilyen vacsora csak még lejjebb húzza az önbecsülésemet, leginkább a béka feneke alá. Nem mondom hogy rossz az életem, hiszem most is épp Mexikóban vagyok és egy olyan élményben lehet részem mint senki másnak. Mindent megkapok, de nap mint nap szembesülök a hibáimmal akármikor tükörbe nézek, vagy csak ránézek valakire az utcán és azon gondolkodom: - Nekem miért nem sikerül? – persze, értem én hogy dolgozni is kellene érte, de nem tudom mit csinálhatnék még. Belekezdtem az edzésekbe, tartottam a gluténmentes életmódot, de mára már csak feladtam. Nem tudom miért, talán az eredmények hiánya miatt. Vagy mert nem voltam elég kitartó, esetleg mert csak szimplán nem tudom megcsinálni, képtelen vagyok rá. Inkább választom a filmek-, sorozatok-, és könyvek világát, mint a saját életemet. Ábrándozom egy szebb jövőről, egy sikersztoriról, egy elérhetetlen célról. Nem tudom.

Most hogy még jobban a depiben vagyok, ideje megtapsolnom magam a semmittevésemért. Most is csak siránkozom ahelyett, hogy tennék valamit. A zene a fülemben hangosan szól, így ha valaki szólni akarna (de valószínűleg nincs ilyen ember a Földön az anyukámon kívül) se tudna. Oké, ez már tényleg nagyon siralmas, inkább abbahagyom. Legalábbis mára…

[Így 2 évvel később visszagondolva az estére talán azt tudnám mondani, hogy annyira de annyira kevés önbizalommal rendelkeztem akkoriban, hogy amiatt az aprócska tény miatt, hogy nem beszéltem spanyolul és nem értettem amiről a beszélgetés folyik, teljesen leértékeltem magam. Azt hittem engem beszélnem ki, rajtam nevetnek és csak a szánalom uralta az arckifejezésemet egész idő alatt. Valószínűleg semmi ilyesmi nem történt, mai napig szívem csücske a család, csak belehabarodtam egy elképesztően lehúzó spirálba. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy nem törölöm le ezt a bejegyzést, mert igenis voltak rossz napjaim, ezek pedig ugyanúgy hozzátartoznak a cserediák-léthez, mint bármi más.]