Üres szenvedés - Írás
Egy furcsa, üres érzés kavargott bennem, mardosott
belülről, lassan emésztve fel. Nem tudom honnan jött, hogyan
kezdődött, esetleg mikor, de így történt. Az érzés megérkezett, és a
remegő gyomromból a gombócba szoruló torkomon át a könnyeimen át távozott.
Kamasz létemre soha életemben nem gondoltam, hogy valaha
ilyen üres lesz az életem.
Emlékszem, egyszer egy elképesztően hosszú buszút alatt valaki azt válaszolta a „Hova utaznál, ha bárhova mehetnél?” kérdésre, hogy bárhová, csak a barátai legyenek mellette. Akkor elnevettem magam, mert ugyan ki cserélné Mexikó dühösen a szikláknak csapódó, szenvedélyes hullámait vagy New York szürkén, a szerelembe burkolózó, álmosan pislákoló felhőkarcolóit a barátaira? Nem értettem. Amikor rám került a sor, csak felhőtlenül nevetve kezdtem el sorolni a világ nagyvárosait. Párizs, London, Barcelona, Los Angeles, Sanghaj és így tovább.
Bár a fiú válasza nagyon sokáig a gondolataim között tengődött, sosem szenteltem neki nagyobb figyelmet. De minél jobban próbáltam elűzni a furcsa, de számára magától értetődő mondatot, annál jobban belefészkelte magát a szürke gondolataimtól zsongó fejembe. A fiú mondata, ahogy kedves, mindentudó mosolyával és értelmet sugárzó barna szemével kiejtette a szavakat.
Attól a naptól kezdve minden egyes reggel eszembe jutott. Belefészkelték, belefúrták majd lassan beleásták a fényes gondolatok magukat a monoton hétköznapiasság és szürkeség közé.
Emlékszem, egyszer egy elképesztően hosszú buszút alatt valaki azt válaszolta a „Hova utaznál, ha bárhova mehetnél?” kérdésre, hogy bárhová, csak a barátai legyenek mellette. Akkor elnevettem magam, mert ugyan ki cserélné Mexikó dühösen a szikláknak csapódó, szenvedélyes hullámait vagy New York szürkén, a szerelembe burkolózó, álmosan pislákoló felhőkarcolóit a barátaira? Nem értettem. Amikor rám került a sor, csak felhőtlenül nevetve kezdtem el sorolni a világ nagyvárosait. Párizs, London, Barcelona, Los Angeles, Sanghaj és így tovább.
Bár a fiú válasza nagyon sokáig a gondolataim között tengődött, sosem szenteltem neki nagyobb figyelmet. De minél jobban próbáltam elűzni a furcsa, de számára magától értetődő mondatot, annál jobban belefészkelte magát a szürke gondolataimtól zsongó fejembe. A fiú mondata, ahogy kedves, mindentudó mosolyával és értelmet sugárzó barna szemével kiejtette a szavakat.
Attól a naptól kezdve minden egyes reggel eszembe jutott. Belefészkelték, belefúrták majd lassan beleásták a fényes gondolatok magukat a monoton hétköznapiasság és szürkeség közé.
És ezt egyáltalán nem értettem. Imádtam az életem.
Borzasztóan népszerű voltam sok baráttal és még több boldogsággal,
örömmel és kirobbanó energiával körülvéve. Az életem egy percre sem állt meg
soha. Úgy éreztem életemben egyszer, hogy megtaláltam a helyem.
Azonban az igaz barátság mely először édesdeden formálódott meg az életemben, ásta bele magát a mindennapjaimba, majd végül semmitmondóan, hegyes karmokkal tépte ki magát a szívemből, fájdalmasan hagyott egyedül.
Ekkor éreztem először a gyomromban azt az üres érzést. Tudod, amelyikről először beszéltem.
Azonban az igaz barátság mely először édesdeden formálódott meg az életemben, ásta bele magát a mindennapjaimba, majd végül semmitmondóan, hegyes karmokkal tépte ki magát a szívemből, fájdalmasan hagyott egyedül.
Ekkor éreztem először a gyomromban azt az üres érzést. Tudod, amelyikről először beszéltem.
Elmúlt, és sajnos túlságosan hamar. A kedély nélküli hétköznapok, lehangoló arcok és a kegyetlen mindennapok túl gyorsan tértek vissza. Borzasztó volt.
Ragaszkodtam hozzá, magamhoz akartam láncolni, de minél jobban
szorítottam, annál inkább igyekezett kirepülni a kezeim közül.
Akár csak egy fogságban tartott madár. Mikor véres kezeim közül kitörve megtapasztalta a szabadságot, repdeső szárnyai a kétszeresével vertek, engem üresen hagyott magányos kalickámban. Hagytam magam átverni és átadni az érzésnek, ami eddig sosem tapasztalt fájdalmat hozott vissza.
Akár csak egy fogságban tartott madár. Mikor véres kezeim közül kitörve megtapasztalta a szabadságot, repdeső szárnyai a kétszeresével vertek, engem üresen hagyott magányos kalickámban. Hagytam magam átverni és átadni az érzésnek, ami eddig sosem tapasztalt fájdalmat hozott vissza.
De a szenvedés, ami ezután jött még rosszabb volt.
