"az igazi" - Írás
Külső szépség, világító kékség, sejtelmes érzés.
Boldogító igenek, édes mámor és gyönyörködtető pillanatok halmaza.
Össze-összeérő pillantások és mindent tudó kezek kapcsolódása.
A belső nyugalom és boldogság szinte már fájdalmasan egyszerű; a belül lakozó, folyamatosan hörgő, vicsorgó, hajcibáló démonok eltűnnek egy kis időre, ahogy a megállíthatatlanul száguldó gondolatok is megtorpannak.
Minden eltompul. Cirógatóan kedves, meleg bizsergést hagyva maga után.
Az egyetlen nevetségesen igaz dolog viszont az, hogy ez egy illúzió. Féltve dédelgetett álomkép, melyre szakadatlanul visszaterelődik a figyelmünk, s melyet lehetetlen kiűzni a tekervények közül.
Hevesen dübörgő hazugság és kietlen életek lángja; és mégis mind erre vágyunk: az izzásra, az égő érintésekre és a hamvazó megsemmisülésre.
A fullasztó érzések halmaza tökéletes látszatként van jelen mindannyiunk életében.
És mégis, milyen kár, hogy ez egyszerűen egy fojtogató kétség! Érzelemmentes, dermedt szívek fénysugara egy fagyos, élettelen téli tájban.
Traumák foszlányát elnyomó, mardosó remegés, mely néha finom s édes, máskor bűzlően gyomorforgató.
És továbbra is... annyian kétségbeesetten várjuk "az igazit", aki majd megment minket árnyas ködének felejthetetlenségével.
Boldogító igenek, édes mámor és gyönyörködtető pillanatok halmaza.
Össze-összeérő pillantások és mindent tudó kezek kapcsolódása.
A belső nyugalom és boldogság szinte már fájdalmasan egyszerű; a belül lakozó, folyamatosan hörgő, vicsorgó, hajcibáló démonok eltűnnek egy kis időre, ahogy a megállíthatatlanul száguldó gondolatok is megtorpannak.
Minden eltompul. Cirógatóan kedves, meleg bizsergést hagyva maga után.
Az egyetlen nevetségesen igaz dolog viszont az, hogy ez egy illúzió. Féltve dédelgetett álomkép, melyre szakadatlanul visszaterelődik a figyelmünk, s melyet lehetetlen kiűzni a tekervények közül.
Hevesen dübörgő hazugság és kietlen életek lángja; és mégis mind erre vágyunk: az izzásra, az égő érintésekre és a hamvazó megsemmisülésre.
A fullasztó érzések halmaza tökéletes látszatként van jelen mindannyiunk életében.
És mégis, milyen kár, hogy ez egyszerűen egy fojtogató kétség! Érzelemmentes, dermedt szívek fénysugara egy fagyos, élettelen téli tájban.
Traumák foszlányát elnyomó, mardosó remegés, mely néha finom s édes, máskor bűzlően gyomorforgató.
És továbbra is... annyian kétségbeesetten várjuk "az igazit", aki majd megment minket árnyas ködének felejthetetlenségével.
