Történet kezdet nélkül

Pillanatok ragadnak egymásba, kezdetük és végük elmosódva folyik eggyé.

Majd a kétségbeesett szándékok és hátszelek hirtelen vágják el az eddig gondosan összekomponált, lágy, csobogó zubogást.

Eszeveszett hajsza veszi kezdetét, és míg fáradtan, megtörve próbálom meghatározni, bekalickázni gondolataim,

addig ők egyre csak háborogva verik véres öklükkel a falat.

Fájdalmas pillanat ez;

mikor egy ilyen döntés előtt áll az ember.

Kitárjam hát ezerszer sebzett szívem, engedjem-e át magam, -egész lényem neki? Minden apró-cseprő gondolatom teljesen, korlátok nélkül?

Hisz ezt jelenti a szerelem, vagy legalábbis szeretni valakit...

Hogy feltárjuk és kínáljuk neki életünk bármely másodpercét, feltételek nélkül.

Vagy mégsem?

Egyszerűbb rögtön az elején lezárni, hogy ne sérüljön az ember? A történetet rögtön kezdet nélkül befejezni?

Az egyetlen egy baj csak az, hogy mindkét döntés valóságosan, visszafordíthatatlanul és véresen végzetes.

Melyik lesz hát?