Pour on a symphony

Az inszomnia egy éve teljesen mást jelentett számomra, mint most.
Akkoriban kínzó, gyötrő félelmek és régen elnyomott fájdalmak tárhelye volt az éjszaka, míg az elmúlt időszakban virágzó kreativitás és a gondolatok megállíthatatlanságának lehetetlensége jellemezte.
Annyira ellentétes, mégis ebben a pillanatban annyira normálisnak tűnő zavarodottság ez. A hevesen pumpáló szív; a sötétben világítás és nappali ragyogás természetellenes egyensúlya.
Viszont tehetetlen vagyok.
Álmot hozó édes gyógyszert bevenni a függőségre való, hajmeresztő hajlam miatt nem merek. Magamtól azonban teljesen elképzelhetetlen feladat az elalvás, hisz ki vagyok én, hogy ennek a csodálatos, szivárványszínű eszmeáramlatnak az útjába álljak? Ennyi fantasztikus ötlet meg nem álmodója legyek?
Hidd el Mama, próbáltam! Több, kínszenvedéssel felérő órán keresztül nyomódott hátam az ágy túlságosan kényelmes matracába, számlálhatatlan éjen keresztül! De nem bírom tovább a tétlenséget, nem a semmittevésre születtem!
Valamit tennem kell.
Bárcsak tudnám mit...
Azonban egyelőre a rózsaszín, bolyhos és szívecskékkel telezsúfolt fürdőköpenyem biztonságot nyújtó kapucnijában kell, hogy vigaszra leljek.