Egy barna ing

 Egy szombati nap volt talán, nem is emlékszem már, csak hogy iszonyúan késésben voltam. A többiek egy két órával ezelőtti vonattal jöttek ki Érdre, de nekem valami dolgom volt és csak később tudtam csatlakozni a születésnapi kerti partihoz.

Meleg volt, fullasztó nyár, a fekete derékban meghúzott ruhácskámat fújdogálta a szél ahogy leszálltam az állomáson. Ezelőtt még nem voltam Érden, és a telefonom segítségével próbáltam megtalálni a helyes irányt, de természetesen csak hogy egyszerűbb legyen a helyzet, a mobilom kijelzője annyira visszaverte a hétágra szóló napsütést, hogy azt hittem kisül a szemem. Bolyongva meneteltem kicsit sem magabiztosan a főutcán, ami a délutáni forróságban teljesen kietlen volt. A telefonomat is elraktam, mert semmi értelme nem volt, hogy egyre csak forrósodik a tenyeremben.

Éppen sétálgattam egy általam helyesnek vélt irányba, amikor megláttam őt.  A hosszú néptáncos lábára simuló tökéletes sötét farmerben és barna ingben volt, de nem a csúnyábbik fajtában. A pont jó hosszú hajába (amit csak "beletúrósnak" szoktam jellemezni) belefújt a szél, kezében egy féligszítt cigaretta volt, én meg teljesen el voltam alélva. Az arcformája, de leginkább az állkapcsa félisteni vonalak összessége, a sűrű, férfias szemöldöke alatt megbújó sötétbarna szemekbe pedig teljességgel és visszavonhatatlanul belevesztem.

Ahogy egyre közeledtünk egymáshoz, felvettük a szemkontaktust. 5-10 másodpercig, amíg elértünk egymásig, csak kutattuk a másik a tekintetét. 

Az idő megállt, a nevemet sem tudtam. 

Vagy hogy merre tartok éppen, de az már más kérdés volt.

Egy egész világnyi időnek tűnt míg elértünk egymásig és elsétáltunk egymás mellett, pedig a valóságban másodpercek töredéke lehetett csak. Megcsapott a fűszeres parfümének illata, és egyszerűen meg kellett állnom. Nem szégyellem, utána fordultam, és uram atyám, milyen jól tettem! Hátulról még istenibb volt a kilátás!

Teljesen ledöbbenve, megbabonázva, elszédülve és elveszve álltam egy ismeretlen városban, de csak arra tudtam gondolni, hogy utána megyek. Minden társadalmi normát és konvenciót félretéve utánamegyek, elkérem a számát vagy csak rámosolygok egyet, és belehalok a mosolyába. Soha nem akartam még semmit annyira látni, mint azt a mosolyt.

19 éves voltam, de azt éreztem, hogy soha még egy ilyen művészek által megformált arcot nem fogok látni elkövetkező éveimben.

Nem mentem utána, nem szólítottam meg, az egyetlen ami megmaradt belőle, az a parfümének az illata volt, és a szeme, amit egyszerűen képtelen voltam kiverni a fejemből.

Valahogy végül mégis csak odataláltam a bulit tartó barátomék házához, bementem, töltöttünk egy italt és nevettünk egy jót, hogy végre kikötöttem itt. De az ismeretlen, nyurga Adonisz képét nem tudtam kiverni a fejemből.

Egy órával érkezés után épp a zöldséget aprítottuk a konyhában a bográcsozáshoz, amikor a répaszeletelésből felnézve megláttam egy barna inget az előszobába vezető ajtón keresztül.  A kezemben megállt a kés, a szívem ritmustalanul kezdett el verni és azt hittem, hogy kiszakad a mellkasomból. Az Adonisz levette a cipőjét, bejött, lepacsizott a házigazdával és megkérdezte, hogy áll a bogrács. Én lesütött szemekkel nagyon erőteljesen arra koncentráltam, hogy lányos zavaromban nehogy levágjam valamelyik ujjam a vágódeszkán. Folytatódott a beszélgetés arról, hogy megvolt-e minden amit a dohányboltban amit akart venni, amikor a házigazda fejéhez kapva így szólt:

- Virág, amúgy ő itt a bátyám, Tamás. Tamás, Virág.

- Hali. - mondtam bólintva egyet a pult mögül, majd mint akinek egyáltalán nem állította fejére az egész világát ez a bemutatás, szeletelgettem tovább a répákat.

Végül Tamás néha-néha kinézett hozzánk, de az összejövetel nagy részét a szobájában töltötte, nem akarta az öccse buliját megzavarni. Akármikor kijött az udvarra, leült mellénk és megtekerte a cigarettáját, egy 10 éves One Direction fanná váltam. Ha jól emlékszem egy szót sem beszélgettünk, de egy társaságban voltunk, és ez nekem pont elég volt. Vajon ő is kiszúrt engem a főutcán? Felismert? Vagy csak egy átlagos lány voltam számára aki épp náluk bulizott?

Gondolatban már az esküvőnél jártam, amikor kajakóstolás közben voltam annyira bátor, hogy kérjek tőle egy gyújtót. Nos, aki ismer az tudja, hogy szeszélyes, impulzív és gátlástalan tudok lenni idegenekkel szemben egy jó értelemben mondva ezt. Azaz bárkitől megkérdezem az utcán, hogy mi volt élete legrosszabb döntése, és hogy van-e kedve beszélgetni egyet. De ez a gyújtó elkérés életem legnagyobb elismerése volt.

Jól éreztem magam aznap este. Mai napig életem részesei ezek az emberek, elmondhatatlanul sokat adtak és adnak hozzám továbbra is. De Tamást mai napig sem tudom kiverni a fejemből.

---

To be continued...