Gondolatok a pénzről

Rettenetesen félek attól, hogy a pénz megrészegít. És nem jövőidőben, hogy a pénz meg fog részegíteni ha majd lesz. Nem. Hanem megrészegít.

Nem szeretnék a földi javak, birtoklásvágy, végtelen lehetőségek és pénz illúziójába kerülni. Hogy bármit megvehetek és boldogabb leszek. Mert igazából semmit sem birtokolunk, csak kölcsönbe kapjuk. Mindent csak használunk egy ideig. Emberek sem tartoznak hozzánk, mi sem tartozunk senkihez, egyszerűen néhány pillantásnyi ideig azt érezzük, hogy valakihez tartozunk.

A legtöbb dolog addig olyan vonzó, ameddig meg nem kapod. A fagyi is finomabb a képzeletedben mielőtt megnyalnád, a partnered is vonzóbb az álmaidban, mint szex közben. És egy csúcsszupertechnológiás új számítógép, egy méregdrága karóra, vagy egy új ház sem fog boldogabbá tenni, ha te nem vagy az. 

Egyedül talán élményekbe érdemes belefektetni. Egy repülőjegybe, egy látogatásba, egy ajándékba, amit a másiknak adsz önzetlenül, mert az öröme számodra élmény.

Félek attól, hogy kétszázezer forintra azt fogom mondani, hogy belefér ha kárba veszett. Félek, hogy egy félig megivott kólásüveget kidobok majd, mert tudom hogy a következő sarkon megtehetem, hogy másikat vegyek, és hogy a fizetésem egyszer csak már jelképes lesz. Nem akarok az az ember lenni, aki fittyet hányva az árakra, semmit sem mérlegelve költekezik, teljesen határtalanul.

De akkor hol van itt a közép? Hol van a határ? Meddig tart az anyagi biztonság? Amikor már nem kell izgulnom rajta, hogy van mit ennem? Amikor nem kell izgulnom, hogy hol hajtsam álomra a fejem? Amikor elmehetek úgy szórakozni, hogy nem kell számolgatnom, mennyit költök italra és ételre? De hogy ne lendüljek át a határon, hogy hirtelen harmincezret dobbantok el egy este alatt, mert van annyi a tárcámban? Honnan tudom, hogy mi a sok pénz és mi a kevés? Hogy mire kell és mire nem? Hogy