százalékok

A statisztika az egyik legnehezebb tantárgy az egyetemi élet során, ezt a legtöbben tanúsíthatják, akiknek volt szerencséjük hozzá. Február óta minden Matematika statisztika gyakorlat órára bejárok, az elméleti előadásokra is bekacsintok, ha éppen az azzal párhuzamos órát értem annyira, hogy ki tudjam hagyni. 
Azonban az elmúlt hétvégén összeroskadva ültem az íróasztalom felett, a nyakam körülbelül kifordult a helyéről, annyira nehéznek és értelmetlennek éreztem a fejem, amiért nem fogtam fel mi a különbség a sima szórás, a szórásnégyzet, a relatív szórás és korrigált szórás között, és el is könyveltem magamban, hogy majd jövőre hátha sikerülni fog a tárgy, ha újra nekifutottam.
Tegnap éjszaka éjfélig kellett beadni a jegy 20%-át adó házifeladat-csomagot, azonban én még 22:32 egy háromoldalas franciabeadandóhoz kukáztam forrásokat és neveztem el őket egyesével, merthogy természetesen annak is éjfél volt a leadási határideje. A feladatok nagy része már kész volt, azonban valahogy mégis úgy jött ki a lépés, hogy 23.59-kor még őrülten kattingattam a szerelmetes számítógépemet és próbáltam feltölteni a lefotózott, össze-vissza firkált papírmaradványokat, amit szebb néven házinak is becéznek. Félórával utána, egy uccsó cigi elnyomása és a szenvedő/motivációs/tanulótársamat elbúcsúztatva, a kanapén ülve, agyilag kissé megsemmisülve pörgettem a facebookot értelmetlen kajás videókat nézve, amikor inkább összesepertem magam és bevetődtem az ágyba 100-tól visszafelé számolva a légzéseimet. Egy ideig mondjuk még random képletek és számolási lépéssorrendek üldöztek a sötétben, de elég hamar elvesztek az elfeledett mindennapok álmos univerzumában.
Reggel, 6 óra alvás után húsz percig csak az ágyban feküdtem és néztem a falat (de tényleg!) mert azt vártam, hátha egy kapu nyílik ott hirtelen egy olyan univerzumba, ahol annak az okos fiúnak az agyával rendelkezem, akinek a jegyzeteiből előző este tanultam a zh-ra. Nos, ez nem jött össze, úgyhogy kénytelen voltam a B haditervet alkalmazni, azaz kiszállni az ágyból. Egy gyors mentális- és lelki tréning után - amit a fürdőszobatükörbe bámulva sikerült megtenni - elindultam, a 8 órási előadásra 20 perc csúszással becsoszogva az egyik hátsó sorban és a reggeli meki szagában kókadozva felvettem az óráimat, és utána meg megpróbáltam figyelni, aminek nagyjából 0% százalék esélye volt ilyen állapotban.
Az zh előtti negyedóra is nagyon mókás volt, mert az egyik barimmal egy padkán üldögélve egymásra néztünk és konstatáltuk, hogy ezzel már amúgy sem tudunk mit kezdeni és inkább jó csóró egyetemista módra egymásnak adogattunk egy palack vizet a kávé helyett. 
A reménytelenek magabiztosságával 10:15-kor leírtam a nevem és a neptun kódom a lap tetejére, és belülről megerősítettem magam, hogy azt legalább tudom fejből.
Maga a vizsga nem tűnt vészesnek, a háziban voltak sokkal brutálabb feladatok is. Amikor beadtam a lapot azt éreztem, hogy tényleg beleraktam mindent, amit csak tudtam és ha ez most nem volt elég, akkor legalább a következőre több időt és energiát szentelek majd. 
Egy gyors cigi és beszélgetés után hazafelé megkönnyebbültem hallgattam a déli harangszót aztán meg a Party in the USA-t üvöltetve a fülembe; a kedvenc kávézómnál megállva a kiadóablaknál egy kis flörtölésért cserébe még ajándék pogikat is kaptam, amit szemtelenül elfogadtam és megettem ebédre. 
A nap hirtelen szebben sütött, a pisiszagú utcák egyáltalán nem zavartak és a világ aggasztó problémáit is elfújta a kellemes tavaszi szellő. 
Megnyugodtam egy pillanatra.
Minden rendben volt.
És persze, erőteljesen fennáll a lehetősége annak, hogy jövőhét kedden újra kell írnom a dolgozatot, de most meg voltam elégedve magammal. Boldogság sugárzott a világ minden pórusából. És ez abban a pillanatban többet jelentett számomra, mint bármilyen jegy vagy százalék amit egy beadandóra kaphatok.

(Update: a gyakorlati statisztika jegyem ötös lett, az elméleti hármas, ami elég király.)



(Ezt a virágcsokrot édesanyám kapta a születésnapjára múlt szombaton, titokban csempésztem át egy fél országon keresztül. Szép, nem?:) )