hála
21 éves vagyok, szeretem azt aki vagyok, és elégedett vagyok magammal. Akármennyire egyszerűen is hangzik ez, azt hiszem a világ egy elég nagy szelete nem tud vele azonosulni.
Szeretem a baráti köröm. Hálás vagyok, amiért három olyan legjobb barát vesz körül, akik tisztelnek annyira, hogy szemtől szembe megmondják, ha szerintük hibáztam. Akik szeretnek annyira, hogy a legrosszabb személyiségjegyeimen is megpróbálnak velem együtt nevetni. Akiket a mindennapjaim választott családjának tekintek.
Szeretem a családom. A testvéreim, a nagymamám, a szüleim. Hálás vagyok nekik, mert egész eddigi életem során formáltak engem, legtöbbször erőszak és manipuláció nélkül. Ők azok, akik az életem alappillérjei és korinthoszi oszlopai, akik a védőhálóm és biztonsági takaróm. Akik ha megfáradnék és elesnék, elsőként jönnének, hogy segítő kezet nyújtsanak, letöröljék a patakzó könnyeket az arcomról, megveregessék a vállam és azt mondják, hogy "Látod ezen is túl vagy. Itt vagyok, együtt továbbmegyünk, ne aggódj."
Szeretem az egyemet. Hálás vagyok, mert egy olyan környezetben alakulhatok és cseperedhetek felnőtté, ami folyamatos kihívásokat tartogat számomra mind tanulmányilag, mind személyiségfejlődésben. Ahol az lehetek aki szeretnék, ahol ebben támogatást és visszaigazolást kapok. Ahol milliónyi lehetőség vesz körül nap mint nap, és azt érzem, hogy bármit megvalósíthatok, ha fordítok rá energiát.
Szeretem a munkahelyem és az ottaniakat. Hálás vagyok, amiért feltétel nélkül fogadnak el és szeretnek, értékelnek és vigyáznak rám, terelgetnek utamon napról-napra, hétről-hétre. Ahol nagyon sok dolgot tanultam a való életről, arról, hogy nem kell rettegni a megnyílástól és hogy nem mindenki azért kedvel, mert szeretne valamit. Hogy igaz szívből tudok hangosan kacagni egy hosszú-hosszú nap után azért, mert ahogy a hajnali sötétségben körülnézek, olyan társak vesznek körül, akik számára hús-vér ember vagyok. Ahol már nem kell megfelelnem, átgondolnom, hogy mit mondok, kerülőkkel mesélni a nehézségeimről; az tudok lenni aki valójában vagyok: egy fiatal felnőtt, akinek rengetek hibája van, de többre képes és ezen dolgozik.
Szeretem, hogy hisznek bennem és én is hiszek bennük.
Szeretem, hogy vannak céljaim. Hogy egyszer szeretnék egy biciklit amivel majd körbetekerem a Balatont és megtanulok Pesten bicózni félelem nélkül. Hogy szeretnék egy programozói tanfolyamot végezni. Hogy szeretnék havonta legalább egyszer múzeumba menni. Hogy szeretném valamikor ebben az életben befejezni a könyves-, és filmes listámat.
Hogy szeretnék valamikor a jövőben úgy tükörbe nézni, hogy minden egyes porcikámat elfogadom.
Szeretem Budapestet. A hatalmas teret, amit nyújt számomra. Ahol kiteljesedhetek. Ahol annyi meg annyi kulturális-, és művészeti lehetőség van és ahol hajnal négykor is ehetek egy gyros-t, ha ahhoz van kedvem. Szeretem a szabadságot, azt, hogy a villamos ablakából mosolyogva nézek rá a Duna-partra és máris minden egyszerűbbnek tűnik. Ahol az ország szívében vagyok, és bárhová elindulhatok innen, a világ bármely pontjába.
Szeretem magam. Hálás vagyok, amiért megtanultam tiszta szívből nevetni. Azért, mert tudok segítséget kérni. Mert képes vagyok fejlődni. Mert vannak kapcsolataim, ahol szeretve érzem magam, és ahol elfogadnak.
Hálás vagyok, amiért létezhetek és tudok apró csodákat észrevenni a világban.
És hálás vagyok, hogy ezeket ki merem mondani.
