jégkockák

Kevesebb felemelőbb hangot tudok elképzelni a nyári melegben, mint az elviteles jegeskávé jégkockáinak nekikoccanása a hidegen tartó termosz falának. Elmondhatatlanul élvezem ezt a csörömpölést az elmúlt hetekben, és kivétel nélkül minden alkalommal hatalmas vigyorgásra késztet, amikor csak meghallom. De ma, ahogy elhagytam az utcánk madárcsicsergős, néhány parkolóhelyért kószáló autósok zaját, és kiértem a villamosvonal zajos, fülledt és zsúfolt megállójához, a jégkockák vidám táncolásának hangja másodpercek alatt elveszett a tömeg hangzavarában. Puff, ezzel együtt pedig a mosoly is leolvadt az arcomról, és a szokásos fővárosi szemöldökráncolós nyomottság telepedett rá.

A város és zajainak mosolylohasztó hatását már korábban is megfigyeltem, egész pontosan az előző hétvégén. Június első pár napját ugyanis Leányfalun töltöttem egy szaktársam házában, két barátunkkal és Döncikével, a simiért mindig lelkesen loholó pulival együtt. A vizsgaidőszakot és a tanulást kellemesen egyensúlyozva a pihenéssel ez alatt a pár nap alatt rengeteget sétáltunk, illetve ezzel arányosan akadtunk ki a tantárgyaink mérhetetlen feleslegességén is. A társasjátékozás, sörözés, közös főzés és a délutáni szundi sem maradhatott el, továbbá az együtt megélt csönd varázslata sem, amíg habár egy térben, de mindenki a saját dolgát végezte.
Az utolsó együtt kezdett napunk a péntek volt, a fantasztikus reggeli wrap után pedig rögtön autóba is pattantunk, hogy a városba visszatérés előtt még bevegyük a kisoroszi szigetcsúcsot és kapcsolódjuk kicsit a természettel. A természet azonban látszólag nem annyira érezte most a vibe-ot, mert az odavezető autóút felénél már víz állt, a Duna vízszintjének emelkedésével arányosan a sziget csúcsát és az ottani kempinget is elárasztotta a víz. B-tervet rögtönözve folytattuk utunkat a kisoroszi bányatóhoz, hivatalos nevén a Cseres-tóhoz, ahol a vizet lágyan ölelték körül széltől ringatózó fák és juttatták minden odakirándulónak eszébe azt a szót, hogy "Gyá". Azonban nem csak a látvány volt lenyűgöző, hanem az a nyugodtság, ami olyan sajátosan csak egy-egy vízközeli természeti hely tud nyújtani. A csend, az időtlenség érzete, kapkodás- és sietség nélküliség, egyetlen levegővételnyire az embertől.
Míg mi lányok magunkba szippantottuk kicsit ezt a nyugodtságot, negyedik tagunk már húzta is az úszónadrágját, hogy megmártózzon. Vonakodva, talán kicsit habozva néztünk egymásra a domb tetejéről. Van még ennyi időnk? Hoztunk egyáltalán fürdőruhát? Hogy fogunk megszáradni? 
Minden gondolatot félredobva egymásra nevettünk és annyit mondtunk: "Menjünk!".

Az élmény közel leírhatatlan volt. Péntek délben, a hivatalos munkaidő rendjétől még távol, a fiatal felnőttség küszöbén, három héttel az államvizsga előtt, a verőfényes június első hetében négy egyetemista úgy döntött, hogy elenged mindent. Gátlást, izgulást, tanulnivalót, munkát, jövőt.
Kapkodva, a homokon mezítláb nevetve öltöztünk át, szinte már viszketve, hogy a hűs vízben találhassuk magunkat. A vízbe gázolás és csukott szemmel teljes alámerülés szinte felért egy hatalmas levegővétellel, amit egy nagy vizsga után enged ki magából az ember, esetleg a megmászott hegy csúcsára feléréskor fúj ki.
Szabadok voltunk/vagyunk, fiatalok, és átkozottul szerencsések, hogy ilyen csodákkal teli életünk lehet.

A fővárosba való visszatéréshez lélekben nem volt elég az egy órás autóút. A lehúzott tetőn keresztül hiába fújta vizes hajunkat a szél, és hiába kapta meg arcunkat a nap csodálatos sugara, lélekben még gurgulázó nevetéssel szeltük a vizet a Cseres-tóban. Ahogy egyre közelebb értünk a városhoz, úgy tértek vissza a zajok, aggodalmak és mindennapi problémák is. Búcsúzás után szinte bele is veszett az elmúlt napok lelki csendje a nagyvárosi forgatag zajába, a tér már nem ölelt körül minket és nem tartotta meg a nyugtató buborék érzetét. Az emlék már csak belül melegített, pont, mint ma reggel a villamoshoz érve a jégkockák csilingelésének hangja.

--

Az azonban szerintem csak rajtunk áll, hogy hagyjuk-e elolvadni az aranyszínű emlékgombócokat, avagy gondosan megőrizzük őket belül, egy aranyosan matricázott kis rózsaszín emléktermoszban.